...tudom csak ezt a bejegyzést megírni, mert az itthoni gépet nem tudom összekapcsolni a telefonommal.
Rajta vagyok az ügyön, de délután vezetni megyek, és most fejben parkolgatok az összes lehetséges módon...
Jól haladok, leszámítva pár "apróságot", mint ugye a fent említett parkolás, bámészkodás és az ebből adódó egyéb dolgok.
Az ünnepek jól teltek el, voltam Mamáméknál damilos szegélynyíróval egy egész kertet megkopasztani, Édesapámnál jót beszélgetni, kertben bóklászni, otthon ipari mennyiségű kalácsot sütni. Jelentem, megtaláltam az igazit, minden tekintetben, legyen az a szerelem ( bár annak lassan 5 éve) vagy a kalács-recept. :)
Azóta elkészült egy nagy kendő Anyukámnak (Alizé Merino Gold), egy félig kész párnahuzat Apukámnak, és egy azonnal elkezdett SBS kendő, ami miatt nagyon izgulok, mert zoknifonalat használok, kezdetben 4-es, most 3,5-ös tűvel... Szellősebb lesz, azt is szeretnék, de a 4-es tű pár sor után túl laza lett, pedig próbálkoztam minden fogással. Majd meglátjuk, mi lesz belőle.
Tervbe van véve még 3 SBS kendő különböző színben és fonal-típusban, mindegyik Lana Grossa, Lace Merino, illetve Magico II. Az utóbbi a kedvenc, már nem látok sehol abban a színárnyalatban, 3516-os kóddal. Hozzátenném, csak egy gombócot rendeltem, azóta tanultam a dologból... Azt hiszem. 420 m, 100 g, elvileg elégnek kell lennie egy kendőnek.
A Lace Merino ugyebár nagyon vékony, kezdetben erős felindulásból egy szoknyát szerettem volna kötni (kezdők nagy lelkesedésével), de rájöttem, hogy 1: nem tudok olyan jól kötni, 2: ha jól gondolom, ebből sem lenne elég 1 gombóc. :) (Miniszoknyát pedig nem szeretnék).
Készültek még amigurumi tojások is, Catania-ból, kedvencek, az össze színárnyalatból be kellene tárazni.
Egy laza és könnyű kardigánt szeretnék magamnak, de még nem tudom, milyen fonalból, de a fazon legalább már kezd körvonalazódni.
Fogyásügyileg jól állok, bár ha mindent de mindent beleadnék, még jobb lenne. Ennek is örülök, mert nem jött vissza egy gramm sem, illetve szépen lassan (mondom lassan...) mintha magától csúszna lefelé a számsor.
22 nap, és utazok Németországba, már nagyon rosszul viselem, de lefoglalom magam a vezetéssel, és a horgolással.
Amint lehet, hozok képeket is, lelkesen készítem őket, csak a technika néha kifog rajtam. :)