2014. július 28., hétfő

Most

ilyen a hangulatom, mert egy nagy felhő miatt sötét van, és kicsit fázom is...
 























5 napja belevetettem magam a Paleolit fogyókúra hedonistáknak (szerzője Posta Renáta) című könyvébe, és csinálom is, az első percétől fogva, hogy kinyitottam a könyvet. Jelentem, hogy nehezebb róla olvasni mint csinálni. Mondjuk még van 25 nap belőle.... Szóval várjuk ki a végét...

2014. július 27., vasárnap

Szeretem

a viharokat, persze csak ha nincs jégeső...
Ma reggel dörgésre ébredtem, sötétre és kellemes, végre hűvös szélre.
Tegnap még ilyen volt az ég naplementekor.

























Közben elkészeültem egy kisebb párnával, amit nyak és derék alá lehet tenni, illetve a pöttyösökkel is, eredetileg egy párna lett volna belőle, de a Párom kitalálta, hogy varrjak nekik huzatot, így egy helyett kettő lesz..



2014. július 8., kedd

Nyugtató

számomra a levendula, és a horgolás.


Festettem...

Na de nem képet, mit azt már páran nagyon várják a családban, hanem fonalat.
Rendeltem 2x220 g pamut fonalat, és gondoltam, kihozom belőle azt a két színt, amit nagyon szeretek.
A petrolkék, és a bordó. Jelentem, a bordó egészen jól sikerült, a petrolról - vagyis a kékről - ezt már nehezen lehet elmondani... Végül is tetszik, ebből a tervek szerint egy könyökig érő ujjú lazább pulcsi lesz, a bordóból pedig majd kitalálom. Annak a felét felgombolyítottam, és úgy tettem bele a festőlébe.












Bemutatom


a szülinapos cicánkat, Cirmit, aki a mai napon töltötte be az 5. életévét:





A békésebb pillanataiban






Isten éltessen, Drága Cica, Mókamatyi, Dinnye, Jancsi Tita...

2014. július 5., szombat

Nem elég

a fonal, kell egy harmadik gombóc...


De ma osztálytalálkozóra készülődök, nem tudok fonalat venni. Vagyis vadászni, mert ahol vettem az eddig kettőt, elfogyott...

Az Égi Csodák

mindig elvarázsolnak...