2015. május 18., hétfő

Virágos

dolgokkal veszem magam körül, beépítem lassan a teraszt, virágos nyári ruhát horgolok magamnak (hogy melyik nyárra készül el, még nem tudok választ adni), séták közben virágokba botlunk, és egyesével megnézzük őket a határozóban.

Egyedül az a kisebb (ami miatt forgolódok éjjel) félelem van bennem, hogy mi lesz holnap, az első napomon a nyelviskolában. Hogyan fogadnak a többiek, akik már közel két hónapja megismerték egymást, és én hogyan fogok teljesíteni...
Eme félelmem abban mutatkozott meg, hogy vettem magamnak a nyelvkönyvekért útban három Zauberball-t. De csak mert eset az eső, és a főutcán árusok voltak nagy sátrakban. Én pedig PONT abba a sátorba rohantam be.

A pénteket várom, mikor is "elmegyünk a névnapi ajándékomért", Prágába.
Addigra leteszem a félelmeimet.






2 megjegyzés:

  1. Szép lesz a ruha, látszik már így a kis részlet alapján is. A nyelviskola miatt ne aggódj, engedd el ezt a magyar diák-szorongást, meglátod, egész más közeg lesz ez! Biztos vagyok benne. És számolj majd be. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, igen, a ruha.... :) Sajnos kevés belőle a fonalam, és itt kint ilyet nemhogy boltban, de webáruházban sem találtam, pedig egyszerű Alize bambusz fonal... Szóval lehet, hogy kék-fehér lesz a sima fehér helyett... Köszönöm, túl vagyok az első iskolás napomon, igaz, nem kellett volna annyira izgulni. Sőt...! Már csak azt nem tudom, hogy ha ilyen tempóban haladunk, mint a mai, hogy fogok vizsgázni ősszel? :)

      Törlés