2016. augusztus 8., hétfő

Segítség a növényektől

A selejtezés folyamatosan tart, amit még mindig élvezek, sőt, új dolgokat is hozott az életünkbe.
Volt pár olyan újság, amit már pár hónapja nem veszek, de kettő-három maradt. Az egyikben mindig közölnek 4-6 oldalt, amiben gyógynövényekből lehet tinktúrákat, balzsamokat sókat készíteni.
A fenyőrügy-balzsamról, fürdősóról lemaradtam, de van egy recept, amit izgatottam próbáltam ki, megosztom Veletek is, még van annyi a nyárból, hogy aki szeretné, elkészítheti. 
Megfázást megelőző, illetve gargalizáló folyadék, de salátákra is lehet kis mennyiségben önteni.


Antibiotikumos fűszer-ecet
Hozzávalók:
1 lila hagyma,
8 fokhagyma gerezd,
5 cm gyömbér,
1 ujjnyi torma,
1 szár ürömfű (nem találtam, oreganóval helyettesítettem)
6 szár levendula virága,
1 szár zsálya,
2 egész fahéj,
10 db szegfűszeg,
2 csillagánizs,
7 dl almaecet. 

A hagymákat, gyömbért feldaraboljuk, a tormát lereszeljük, és az egészet a többi hozzávalóval egy nagyobb üveg edénybe, befőttes üvegbe tesszük, és ráöntjük az almaecetet.
Lefedjük, és meleg (de nem a napra!) helyre tesszük. 2-3 hétig állni hagyjuk, majd leszűrjük, és palackba töltjük. Egy évig eláll.
Reggel és este 2-3 evőkanál ecetet egy kevés vízzel felengedünk, és gargalizálunk vele. 









Ha valaki elkészítené, kérem számoljon be róla. :) Köszönöm :)

1 megjegyzés:

  1. Milyen szép, étvágygerjesztő képek! :-) Jó lenne kipróbálni a télen ezt a gyógyírt, a torokfájás nagy mumus.

    VálaszTörlés