Ha kisüt a nap, megyünk dagonyázni, de tegnap már szakadó esőben is elindultunk. Ugyanakkor nagyon szép minden, jó illata van az erdőnek, az esőnek... :)
Készültek és most is van jó pár dolog, amibe belefogtam, ennyi elkezdett és félbehagyott holmi nem volt még nálam. :) Nekiláttam újra varrni is, köszönhető ez a selejtezésnek és a rendrakásnak.
Eddig is viszonylag rend volt itthon, de most...! Még áprilisban megvettem Marie Kondo könyvét, azóta sokat változtak a dolgok, szinte minden területen az életünkben.
Szóval így kanyarodtam vissza a varráshoz, befejeztem a megkezdett dolgokat, a ruháimat is át kell szabni egy jelentős fogyás közepén, és a maradék anyagokat nézve kitaláltuk, hogy varrok egy nagy ágytakarót. Három nap alatt pont 130 hatszöget varrtam, de még nem számoltam ki, hogy mennyi kell egy 160x200-as ágyhoz. :)
A páromnak közben szintén befejeztem a kedvenc párnahuzatát, Ő azt mondta, hogy horgoljak egy ágytakarót ezzel a mintával, maradék fonalakból (jót nevettem, mert a takaróhoz tetemes mennyiségű fonalat kellene vennem), mert neki az tetszik jobban. A harmadik variáció, hogy már elkezdtem köröket horgolni pár hónapja, az is egy nagy takarónak indult, így most nem tudom, mi legyen.... Hatszögek, körök már vannak, fonalat így is úgy is venni kell, anyagom van, de azt is kell majd venni a végleges mérethez.
Na jó, megcsinálom mind a hármat... :)
A horgolt párnád elképesztően szép! A hatszögeket meg légyszi ne mutogasd nekem, a hatszögmániásnak... Vagyis de, még hatszöget, még hatszöget :)
VálaszTörlésKöszönöm! :) A hatszögek annyira megfertőztek, hogy az új konyhába a csempe hatszögletű lesz... :D Szóval lehet, hogy még tudok hatszögeket mutogatni :)
TörlésNekem is van egy félkész ilyen hatszöges párnakezdemény. Eredetileg takarónak indult talán az egyik gyerekágyra (még lehet, hogy a végén tényleg az lesz, ha nem győz a lustaság). De köszi, már legalább tudom, hogy lesz ilyenekből nagy négyzet, egész eddig ezen agyaltam.
VálaszTörlés:) Majd megmutatod, ha készen lesz? :) Én is sokat gondolkoztam, hogy hogyan is oldjam meg a párnát, lehetett volna a hátlapja is hatszögekből, de van anyagom, és így több lapocska marad a takarónak...mert már azt is "kell" horgolni. :)
TörlésPersze, de ez inkább két év múlva esedékes az én tempómban :-D
TörlésJaj, ez a párna gyönyörű! Már rácsodálkoztam az instán is, meg is hozta a kedvem, hogy régesrégf elkezdett öt afrikai virágomat a nyaralás alatt megtízszerezzem, és végre táska legyen belőle...
VálaszTörlésÉn is hatszögmániás... és ha lenne még konyhafelújítás, hát biztos hogy hatszögű MOZÁt vennék bele... dehát sajna ez a veszély nem fenyeget. A hatszögű pecsvörk is izgi, kíváncsi vagyok, milyen lesz a kész mű!
álomszép ez a párna! azt a könyvet én is megvettem, és vicces olvasni, hogy másokra is hasonló hatással van :D a takaróhoz a hatszögeknél kartont használsz?
VálaszTörlésKöszönöm szépen :) Igen, a hatszögekhez kidobásra ítélt újságok fedlapjait használom, amik kicsit keményebbek, de könnyen ki lehet majd venni őket. Lyukasztóval egy-egy lyukat vágtam beléjük, hogy az is könnyebb legyen.
Törlés