2015. január 8., csütörtök

Kettőezertizenöt


Bár én még azt hiszem, leragadtam a tavalyi évnél, főleg ami a kötős-horgolós listát illeti.
Ahhoz képest, hogy tavaly tanultam meg horgolni, és vettem elő újra a kötőtűket, magamat is meghaladva sok pipa került a listán szereplő darabok mellé. Kettő A4-es lapról van szó, plusz a karácsonyi tervek, de abból egy, azaz tényleg egy sikerült. Na majd idén! :)
Szóval vagy az lesz, hogy a maradék pipátlanokat átírom az idei évre is, vagy mellé írok egy teljesen újat, és a kettőt együtt kellene teljesítenem. Kellene...nem a megfelelő szó, inkább vágyom rá...
Befejezetlen csak kettő van, egy távirányító-tartó, amit jó is, hogy félreraktam, mert Ő megint hozott/vett olyan kütyüt, amikhez kettővel több nyomogató társult. Jajdeörülök..
A másik egy nagyon puha alpaka-merino sál, kötve, egy körsálat szeretnék belőle, de annyira tetszik a fonal, hogy lehet lebontom, és félreteszem a "tökéletes-dologhoz". Nálam ez azt jelenti, hogy átlapozom még kétszázszor az összes újságomat, mappáimat (könyvtárat lehetne lassan nyitnom), és jelölgetek, szívecskézek, azután azon kapom magam, hogy terveket rajzolok, és ügye ha már kettőnél több mintát alkalmasnak találok, akkor megint félrerakom a gombócokat, mert nem tudok dönteni.
Viszont ebből adódóan hogy is mondjam... Kettő nagy utazótáska és három kis szatyor van tele fonalakkal...
Persze idén meg kellett fogadnom ez okból, és a 32 négyzetméteres lakásunk miatt is, hogy nem veszek fonalat, és feldolgozom több mint a felét azoknak amik megvannak. (Ilyet csak egy férfi tud mondani!!!)
Márciusban viszont költözünk, egy olyan helyre, ahol beígértek egy szabóbabát, és lesz tárolónk is, a pincében. Na ki másnak, ha nem neki jutott eszébe, hogy "de-jó-akkor-majd-a-pincében-lesznek-a-fonalaid!". Második, amit csak egy férfi mondhat...
Sürgős mentőövre van szükségem...



2 megjegyzés:

  1. Most találtam ide Annás blogjáról, nagyon szépek a munkáid, gratulálok! Remélem, 2015-ben is legalább annyi időt tudsz majd kézimunkával tölteni, mint amennyit szeretnél. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, viszont kívánok örömteli alkotásokat és a velük járó belső nyugalmat! :)

      Törlés